Virág És Pillangó

Szállj le, szállj le, szép arany pillangó, Kebelemre szállj le, kis csapongó! A mezőnek én vagyok virága, Kikeletnek zsenge ifju ága. S égek érted belső fájdalommal, Mely szivemből könyet és fohászt csal. És fohászom illat a szelekben, Gyenge harmat a könyű szememben. Szállj le, szállj le, szép arany pillangó, Kebelemre szállj le, kis csapongó! Egy kis ég van a könyű csepjében, Lelkem száll az illat özönében. Jer, fürödjél e köny-ég árjában, Vagy szunyadj el illat mámorában. Szállj le, szállj le, szép arany pillangó, Kebelemre szállj le, kis csapongó! Egy rövid nap tüneménye létünk, Elmulik, míg örömet cseréltünk. Éljük át e kort egy pillanatban, Mely gyönyörtől s üdvtől halhatatlan. Jer, boríts el fényes szárnyaiddal, Szídd ki lelkem mézes ajkaiddal; És ha édes életed kifárad, Szemfedőd lesz hervadó virágod.