Százszorszépek

Édes tépdesni a százszorszép szirmán
rózsafüzérként szerelmes igéket,
édes volt egyszer megvallani nyilván
s magunk közt százszor, hogy szeretlek téged.

Bolygani édes hársfaágak enyhén,
virággal kézben és lesütött szemmel,
tépett virágok levelén üzenvén:
Szeretsz... és engem - őrült szerelemmel.

Ifjú tüzünkben mikor összetűztünk,
s békülésünkhöz tanuk nem kellettek,
üzengetősdit a virággal űztünk...
Nem - szólt az egyik, s a másik: egy cseppet.

Ma elhagyottan, hívságos remények
nélkül, bérceken búsan kóboroltam,
s megláttam ott egy testvér százszorszépet,
épp olyan volt, mint azok a fasorban.

Letéptem... szálltak a kék égre írva
szavai, és lent eltűntek a tóban.
S tudod, mit mondott az utolsó szirma?
Hogy szeretsz, kedves, életednél jobban.

(Végh György)