Százszorszépek

Édes tépdesni a százszorszép szirmán rózsafüzérként szerelmes igéket, édes volt egyszer megvallani nyilván s magunk közt százszor, hogy szeretlek téged. Bolygani édes hársfaágak enyhén, virággal kézben és lesütött szemmel, tépett virágok levelén üzenvén: Szeretsz... és engem - őrült szerelemmel. Ifjú tüzünkben mikor összetűztünk, s békülésünkhöz tanuk nem kellettek, üzengetősdit a virággal űztünk... Nem - szólt az egyik, s a másik: egy cseppet. Ma elhagyottan, hívságos remények nélkül, bérceken búsan kóboroltam, s megláttam ott egy testvér százszorszépet, épp olyan volt, mint azok a fasorban. Letéptem... szálltak a kék égre írva szavai, és lent eltűntek a tóban. S tudod, mit mondott az utolsó szirma? Hogy szeretsz, kedves, életednél jobban. (Végh György)