Elmondom az égnek,
elmondom miért nem látom kéknek,
tengerek tükrének kristályos csalfa képét,
megcsillanó hegyek ormainak hófödte bércét...
Elmondom mert hallgatnom tovább nem szabad,
szívem dobogja ajkamra a szavakat,
míg lelkem hall távoli angyali hívó hangokat...
Mennem kell, s merek-e lépni vissza nem vágyó lépteket,
hisz tudom csak a távol...
-
-
Szeretsz?
Mért sírod el magad, mikor suttogva mondod,
S ezek a kicsi finomka dombok
Mért játszanak földrengést az ujjaim alatt?
Szeretsz?
Nézd, zavart, ijedt mosolyomon át,
Most megérezheted, ha akarod,
Hogy meghatódtam, hogy sírok bévül, hogy friss lombkoronák
Zúgása csapta meg egyszerre a fülem,
S hogy mit daccal és gőggel zártam kívülem... -
Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordúl a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén. -
Rád gondoltam délután,
Fönn az arany nap sütött
S lehúnyt szemhélyaimon
Rózsaszínnel átütött.Fáradt arcom szeliden
Tüzesítette a fény
S szemlehúnyva a szokott
Utazásra vártam én,Arra, mikor-halk hajó
Titokzatos tengeren,-
Fekvöszékem útrakél
S lázam sodrán ring velemFelelötlen, gyönyörü
Fantázia-tájakig,... -
Forró és száraz volt az este,
Zengő üvegből volt a teste,S a törleszkedő, illatos fák
Lágy lombja csupa villamosság.Ideges, szikrás alkonyatban
Állottam ifjan és riadtan.És hallgattam, mintha zuhogva
Valami vak malom zokogna.Égő agyam alatt a mélyben
A szívem zakatolt az éjben.A vérem titokzatos árja
Hajtotta bennem... -
Emléke visszacsillog
s olykor arcomra tűz,
arcomra, mely fakó
s elmúlt évekbe néz.
Fényes volt, mint a csillag,
forró volt, mint a tűz,
fehér volt, mint a hó
s édes volt, mint a méz. Még néha visszacsillog,
de már nem bánt, nem űz,
enyhén simogató,
mint hűs, testvéri kéz:
Lehullott, mint a csillag,
elhamvadt,... -
A gyöngéd lelkü asszonyt,
Csak azt tudom szeretni! A tiszta lelkü asszonyt,
A hűségére büszkét,
Akit pirúlni késztet
A szép, nemes szemérem,
Bár nem tapasztalatlan:
Csak azt tudom szeretni! Csak azt tudom szeretni,
Aki hibámat látja,
És mégis megbocsátja,
Szelíden megbocsátja.
Csak azt tudom szeretni! A gyöngéd női... -
Veled örökké! Ó mi szép,
Mily édes lesz az élet!
E nagy világban, kedvesem,
Együtt bolyongni véled! A vándort csillag vezeti,
Mosolygó szemed engem.
Felhő takarhat csillagot,
De a te szemedet nem! E tiszta ég el nem borúl,
Meg nem törik sugára,
Csak néha ejt szent harmatot
A mások bánatára. Pacsirta-hangod dallama
Ébreszt... -
Még most is látom a kezét
hogy ágazott az ujja szét,
oly szeliden, mint ágtól ág
vagy halkan elvál öt barát,
kik váltan is segitgetik
egymást egy messze életig.
Még egyre látom csöpp kezét:
ugy dolgozott mint csöppke gép
a himzõtûvel vánkosán:
tündérfogócska - igazán -
s hogy gyenge ujját meg ne szurja,
arany gyüszüt... -
Hogy bomlanak, hogy hullanak
a fésük és gyürüs csatok:
ha büszkén a tükör elõtt
bontod villanyos hajzatod!
Úgy nyúlik karcsú két karod
a válladtól a fürtödig,
mint antik kancsó két füle
ha könnyed ívben fölszökik. Ó kancsók kincse! drága kincs!
Kincsek kancsója! Csókedény!
Hozzád hasonló semmi sincs,
szent vággyal nézlek...