Játszottam a kezével

Még most is látom a kezét hogy ágazott az ujja szét, oly szeliden, mint ágtól ág vagy halkan elvál öt barát, kik váltan is segitgetik egymást egy messze életig. Még egyre látom csöpp kezét: ugy dolgozott mint csöppke gép a himzõtûvel vánkosán: tündérfogócska - igazán - s hogy gyenge ujját meg ne szurja, arany gyüszüt viselt az ujja. Ó álmodom már csöpp kezét kerek a halma, völgye szép: a völgye selyem, halma bársony: ó gyönyörû táj! ó csodás hon! Ott jártak szomjas ajkaim: arany homokon beduin! Nem vágy, nem álom, nem emlék: jaj milyen rég volt az a nemrég! Tiz gyenge ága nyult felém és én izenkint tördelém: ó arany ágnak arany íze, arany fa arany ízü méze! Hát a köröm, a kis köröm! Mennyi szépség, mily öröm: üveges kép selyemkeretbe, melyre a hajnal van lefestve vagy piros ablak méla esten vagy rózsaarc egy gyenge testen. Mert tündértest a pici kéz mely rózsás-meztelen igéz bús a hely hol összeömlik ága mint csöpp csipõ hajlása drága vagy ujja láb és íze térd s akkor hogy arca hol? ne kérdd mert tündértest a kicsi kéz mely arca nélkül is egész. Még egyre álmodom vele: ó hogy oly messze közele s hogy minden e világon itt furcsa szirtekbe ütközik! Csak egyszer lenne még enyém s kedvemre csókkal önteném szivesen halnék azután nagyobb örömmel ontanám kis ujjáért a csobogó vért, mint száz királyért, lobogóért!