Majd álmaidban meg-meglátogatlak,
mint messzi vendég, kit senki se várt.
Ne hadd, hogy kinn az úton ácsorogjak -
Az ajtót be ne zárd!
Belépek hozzád, csöndben letelepszem,
s csak nézlek, nézlek a homályon át.
És mikor édes arcoddal beteltem,
...
|
Mint egy betontömb, súlyosul
a fenyegető riadó ránk,
mordul a lelkünk: - Háború!
S a lelkünk vér, zűr, csapdosó láng.
S nemcsak a lélek. Látom én;
a gyárkémény is ing riadtan.
Látom a langy menny kék szinén,
látom az alkonyati napban.
És...
|
Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.
Ilyenkor ágyba...
|
A gyepet nézem, talán a gyepet.
Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán,
vagy egyszerüen az, hogy létezel
mozdítja meg itt és most a világot.
|
Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
ha rámhajolsz,
s rejtelmes ízű vagy,
olyan vagy, mint a mák,
s akár a folyton gyűrűző idő,
oly izgató vagy,
s olyan megnyugtató,
mint sír felett a kő,
olyan vagy mint egy vélem nőtt barát
s nem...
|
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te
hallgatlak.
Két karodban átölelsz te
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek...
|
Rejtettelek sokáig,
mint lassan ért gyümölcsét
levél közt rejti ága,
s mint téli ablak tükrén
a józan jég virága
virulsz ki most eszemben.
S tudom már mit jelent ha
kezed hajadra lebben,
bokád kis billenését
is őrzöm már szívemben,...
|
Ott fenn a habos, fodor égen a lomha nap áll még,
majd hűvösen int s tovaúszik.
És itt a szemedben a gyöngyszinü, gyönge verőfény
permetegén ragyog által a kék.
Sárgán fut az ösvény,
vastag avar fedi rég!
Mert itt van az ősz. A diót leverik s a...
|
Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos...
|
Fölötted egy almafa ága,
szirmok hullanak a szádra,
s külön egy-egy késve pereg le,
ráhull a hajadra, szemedre.
Nézem egész nap a szádat,
szemedre hajolnak az ágak,
fényén futkos a fény,
csókra tünő tünemény.
Tűnik, lehunyod szemedet,...
|
|
|
