Majd álmaidban meg-meglátogatlak, mint messzi vendég, kit senki se várt. Ne hadd, hogy kinn az úton ácsorogjak - Az ajtót be ne zárd! Belépek hozzád, csöndben letelepszem, s csak nézlek, nézlek a homályon át. És mikor édes arcoddal beteltem, megcsókollak és úgy megyek tovább.
Mint egy betontömb, súlyosul a fenyegető riadó ránk, mordul a lelkünk: - Háború! S a lelkünk vér, zűr, csapdosó láng. S nemcsak a lélek. Látom én; a gyárkémény is ing riadtan. Látom a langy menny kék szinén, látom az alkonyati napban. És most, hogy zord abroncsba fog a kor mindőnket, téged,...
Majd álmaidban meg-meglátogatlak, mint messzi vendég, kit senki se várt. Ne hadd, hogy kinn az úton ácsorogjak - Az ajtót be ne zárd! Belépek hozzád, csöndben letelepszem, s csak nézlek, nézlek a homályon át. És mikor édes arcoddal beteltem, megcsókollak és úgy megyek tovább.
