Pihen a szél a válladon,
eső csorog le arcodon.
Egy ölelés újra és újra,
rád nevet a Nap.
Egy ölelés újra és újra,
egy csók a szádon,
szívedben meg remegsz.
Eső csorog le arcodon,
pihen a szél a válladon.
Ölembe hajtanád fejed le,...
|
Kinézel reggel az ablakodon,
könnycsepp gördül le arcodon.
Nézed a várost, az útporát,
várod, végre eljöjjön a lány.
Madarak szállnak az égben fenn,
nézed a várost, hogy ébred fel.
Villamos rohan a síneken,
várod ma is, hogy jöjjön el.
...
|
Együtt égve veled a szerelem tüzében,
szállni a magasban semmitől sem félve.
Összeölelkezve, akár rét a virággal,
mint napfény a széllel, örökragyogással.
Szerelemben égni, izzani, lobogni,
az életörömét veled megosztani.
Felgyorsítani a forrás...
|
Amikor este elringat egy álom,
kisszobádban megszólal egy dal.
Bámulod az eget, forgolódsz ágyadon,
senki nem érint meg, nem fekszik válladon..
Látod a beszűrődő csillagok fényét,
rád nevetnek szebbnél szebb az angyalok.
Nézed a hold sápadt sarlós arcát...
|
Jó veled, mikor ragyogással rám nevetsz,
kezemre teszed - féltő, óvó kezedet.
Jó veled, ha megölelsz és simogatsz,
s nekem bontod ragyogó rózsaszirmodat.
Jó az is, mikor hallgatsz a szívedre,
megcsókolsz újra és újra szeretve, nevetve!
|
Szemed Kutat! Enyémben
keresi a reményt.
Érzem szíved gyors dobogását,
látom arcodon, fellobbanni
a nyughatatlan fényt!
Hajad leomlik
gyönyörű válladra.
Gondolatod fürdeted
megfáradt agyamban.
Várunk csendesen,
akár a szomjazó...
|
Te vagy a lét, te vagy az erőm.
Te vagy a kezem, a beosztott időm.
Te vagy a fáradhatatlan szívem dobbanása,
Te vagy a lelkemnek, örök megnyugvása!
|
Kéjt lehel bőrünkre a testünkből el illanó pára,
illatozó kisszobánkban mámort rejt a titkot őrző párna.
Halk neszezések közt, szerelmünk kiáltva nyög,
mint napfényt a szél gyengéden ölelsz, minden összeköt.
Óvatos - csendre intett sóhajok, testedben öröm után,...
|
Puha selymes, sejtelmes leplek,
zöldalma illatú lágyan ringó keblek.
Férfi szívekben fellobban a vágy
asszony - illatától mézédes a nász!
|
Valami édes sugalom,
szép emlék bujkál a szivemben;
hogy honnan támadt, nem tudom,
s hogy mi volt, azt is elfeledtem.
Talán egy nyári délelőtt,
- parányi szívben kicsi gondok -
ültünk az erdőszéli lombok
árnyában, gyermek-szeretők;
a szirt...
|
|
|
