Valami édes sugalom, szép emlék bujkál a szivemben; hogy honnan támadt, nem tudom, s hogy mi volt, azt is elfeledtem. Talán egy nyári délelőtt, - parányi szívben kicsi gondok - ültünk az erdőszéli lombok árnyában, gyermek-szeretők; a szirt forrása hűsen omlott, rigó rikkantott s elrepült, szivemben boldog béke zsongott, néma szádon meg mosoly ült, és zölden csillogott a rét. - Ha nem lepné a messze mult rég, ha valahogyan visszajutnék: ki tudja! - nem ott vár-e még. (Rónay György)
Collection:
Translator:
1837