Szeretve

by Tamás István

Jó veled, mikor ragyogással rám nevetsz, kezemre teszed - féltő, óvó kezedet. Jó veled, ha megölelsz és simogatsz, s nekem bontod ragyogó rózsaszirmodat. Jó az is, mikor hallgatsz a szívedre, megcsókolsz újra és újra szeretve, nevetve!

More poems by Tamás István

All poems by Tamás István →