Kósza árnyak sötét források patakjaiban fürödve, éjjelente meztelen testünkre cseppekbe gyűlnek. Álmaink dacolva bár, mégis messze menekülnek, Csend van. Égi tündérek csüngnek szobánk zsúfolt falán, kúszó zöldvirágok szirmain, rózsaszirmú szárnyaikkal ereszkednek le hozzánk. Csend van. Sötét árnyak riadtan vonulnak, sok kisangyal nyugtatná, őrizné, óvná, vigyázná álmunk. Mi megtörve a csendet újra és újra egyé válunk. Reggelre újra csend van, csend van.
Puha selymes, sejtelmes leplek, zöldalma illatú lágyan ringó keblek. Férfi szívekben fellobban a vágy asszony - illatától mézédes a nász!
Kéjt lehel bőrünkre a testünkből el illanó pára, illatozó kisszobánkban mámort rejt a titkot őrző párna. Halk neszezések közt, szerelmünk kiáltva nyög, mint napfényt a szél gyengéden ölelsz, minden összeköt. Óvatos - csendre intett sóhajok, testedben öröm után, önfeledten, megszállottan kutatok...
Te vagy a lét, te vagy az erőm. Te vagy a kezem, a beosztott időm. Te vagy a fáradhatatlan szívem dobbanása, Te vagy a lelkemnek, örök megnyugvása!
Szemed Kutat! Enyémben keresi a reményt. Érzem szíved gyors dobogását, látom arcodon, fellobbanni a nyughatatlan fényt! Hajad leomlik gyönyörű válladra. Gondolatod fürdeted megfáradt agyamban. Várunk csendesen, akár a szomjazó homokpart. Nem létezhet erő, ami majd visszatart. Úgy vállunk egyé,...
Jó veled, mikor ragyogással rám nevetsz, kezemre teszed - féltő, óvó kezedet. Jó veled, ha megölelsz és simogatsz, s nekem bontod ragyogó rózsaszirmodat. Jó az is, mikor hallgatsz a szívedre, megcsókolsz újra és újra szeretve, nevetve!
