Szerelmes lány

Ez ablakom itt. Lágyan ébredtem és kevély lengésbe vitt a vágyam. Hol életem s az ágyam s hol kezdődik az éj? Úgy rémlik, ez a friss táj én volnék, szerteszét; áttetsző, mint a kristály, mély, néma és setét. A csillag millióit fognám magamba én; oly nagy szivem s vivódik; el is ereszteném Azt, kit szeretni kezdtem, tartottam is talán. A végzetem ─ keresztem oly furcsán néz ma rám. Mi is vagyok e dolgok közt én bús elvesző, mozgó akár a boldog és illatos mező. Szó, mely kiált csodásan s fél, hogy egy hang felel, mert sorsom az, hogy nyom nélkül vesszek el.