Jó veled, mikor ragyogással rám nevetsz,
kezemre teszed - féltő, óvó kezedet.
Jó veled, ha megölelsz és simogatsz,
s nekem bontod ragyogó rózsaszirmodat.
Jó az is, mikor hallgatsz a szívedre,
megcsókolsz újra és újra szeretve, nevetve!
-
-
Szemed Kutat! Enyémben
keresi a reményt.
Érzem szíved gyors dobogását,
látom arcodon, fellobbanni
a nyughatatlan fényt!
Hajad leomlik
gyönyörű válladra.
Gondolatod fürdeted
megfáradt agyamban.
Várunk csendesen,
akár a szomjazó homokpart.
Nem létezhet erő,
ami majd visszatart.
Úgy vállunk egyé,
... -
Te vagy a lét, te vagy az erőm.
Te vagy a kezem, a beosztott időm.
Te vagy a fáradhatatlan szívem dobbanása,
Te vagy a lelkemnek, örök megnyugvása! -
Kéjt lehel bőrünkre a testünkből el illanó pára,
illatozó kisszobánkban mámort rejt a titkot őrző párna.
Halk neszezések közt, szerelmünk kiáltva nyög,
mint napfényt a szél gyengéden ölelsz, minden összeköt.Óvatos - csendre intett sóhajok, testedben öröm után,
önfeledten, megszállottan kutatok.
Remegő tested ringva csúszik rá enyémre, párás,
... -
Puha selymes, sejtelmes leplek,
zöldalma illatú lágyan ringó keblek.
Férfi szívekben fellobban a vágy
asszony - illatától mézédes a nász! -
Ha elhagynál engemet, - jobban
mi fájna?
hiányod, vagy a szív megdobbant
magánya?
A csalódás kínjától félek,
vagy féltlek?
Szerelmünket szeretem jobban,
vagy Téged? -
Táncol a Hold,
fehér ingben.
Kékes fényben
úszik minden.Jár az óra,
tik-tak tik-tak.
Ne szólj, ablak,
hogyha nyitlak.Ne szólj, lány, ha
megcsókollak -
fehér inge
van a Holdnak. -
Előttünk már hamvassá vált az út,
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke... -
A vén ligetben jártunk mi ketten,
Aludt a tölgy, a hárs, a nyár;
Hozzám simult félőn, ijedten,
S éreztem: nem a régi már.
Sebten suhantunk, halk volt a hangunk,
S csendes volt a szivünk nagyon,
És mégis csókba forrt az ajkunk
Azon a sápadt alkonyon.Kezéből a fűre, könnyesen, gyűrve
Lehullott egy csöpp csipke-rom,
Fehéren és halkan... -
Igen, ez csak vers: lim-lom, szép szemét,
Játék, melyet a halk gyermek, a Vágy
Faragcsál, s olykor lustán félbehágy,
S merengni húnyja álmatag szemét.Most ezt faragta: kis szonett, setét
Szavakból ácsolt bús ébenfa-ágy.
S ráfekteti gyengéden gyenge, lágy
Szerelmem holt, virágos tetemét.Pihenj, szerelmem! nézzenek a boldog
Élők, mint...