Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.
Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.
Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.
Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába...
Láttalak a multkor,
Mosolyogva néztél,
Éppen úgy, mint akkor,
Mikor megigéztél.
Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;
Olyan bájos voltál,
Mint mikor azt sugtad:
Édesem, szeretlek!
Láttalak a multkor,
Mosolyogva néztél,
Gyönyörű vagy most is,
De meg nem igéztél.
Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;...
Áldott csodáknak
Tükre a szemed,
Mert engem nézett.
Te vagy bölcse,
Mesterasszonya
Az ölelésnek.
Áldott ezerszer
Az asszonyságod,
Mert engem nézett,
Mert engem látott.
S mert nagyon szeretsz:
Nagyon szeretlek
S mert engem szeretsz:
Te vagy az Asszony,
Te vagy a legszebb!
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,...
Tünedező alkonyvilágnál
Olvasgatom a levelet…
Tatjána sír, sirat egy titkot
Egy vágyat, amely elveszett.
Úgy fáj nekem az, amit ő ír,
Könnye az én szívemre hull…
…És mégis, mégis levelének
Ujjongok mondhatatlanul.
Kis levelét kibontom százszor…
Tatjána sír, gúnytól remeg…
Oh, kinyilott, szűz leányálom,
Mennyivel tartozom neked...
Tüzes, sajgó seb vagyok, égek,
Kínoz a fény és kínoz a harmat,
Téged akarlak, eljöttem érted,
Több kínra vágyom: téged akarlak.
Lángod lobogjon izzón, fehéren,
Fájnak a csókok, fájnak a vágyak,
Te vagy a kínom, gyehennám nékem,
Nagyon kívánlak, nagyon kívánlak.
Vágy szaggatott föl, csók vérezett meg,
Seb vagyok, tüzes, új kínra...
Vad szirttetőn mi ketten
Állunk árván, meredten,
Állunk összetapadtan,
Nincs jajunk, könnyünk, szavunk:
Egy ingás és zuhanunk.
Véres hús-kapcsok óvnak,
Amíg összefonódnak:
Kékes, reszkető ajkunk.
Míg csókolsz, nincsen szavunk,
Ha megszólalsz zuhanunk.
Mit? Ámor rózsái után,
s az előkelő tulipán,
a barka, jázmin s liliom helyett,
mely eddig úgy hatott szivedre,
és olyan büszkén díszítette
hófehér márvány kebledet
mit látok, tündéri Clyméne?!
Hogy vonz a divat mindent bűvkörébe!
Nem szirmok mámora részegít ezután,
hanem a szagnélküli dudva,
melynek levelét porrázúzta...
Oly derűs volt a nap, mint homloka szűzleánynak,
mit nem leptek be még a fájdalom-fellegek.
Ily napon angyalok halk suttogásai szállnak
s szellők, hogy a virágok közt énekeljenek.
Áttetszőn, mint a csipke, nőttek a vízből egyre,
a tavat bekerítvén, csodás felleg-falak.
S egy hideg szikla mellett szélverten, dideregve
orgona-cserje szűkölt,...
Ha a szerelem rózsa,
hadd legyek én levél,
életünk együtt nőne
bús és dalos időbe
- dúlt rét, virágos róna,
ősz bánat s édes kéj -,
ha a szerelem rózsa,
hadd legyek én levél.
Ha vers volnék a dalban,
s dallam a szerelem,
énekben egyesülnénk,
ajk-ajkon üdvözülnénk,
s csók, csattogó madárhad
zengne esős...
