À José Maria de Heredia.
De ses quatre pieds purs faisant feu sur le sol,
La Bête chimérique et blanche s'écartèle,
Et son vierge poitrail qu'homme ni dieu n'attelle
S'éploie en un vivace et mystérieux vol.
Il monte, et la crinière éparse en auréole
...
|
Plus pur que l'air nocturne où l'or bleu s'éblouit |
Le premier me donna un collier, un collier de perles qui |
Quod jam in amplexu partim audivit Ariadne. |
La pluie fine a mouillé toutes choses, très doucement, et en |
Az éjjel csókolóztunk, De egy csillag lehullott, ő meg a kedvesének |
A szeme kék, a haja gesztenye, Már rég előttem ül, álmodozik, |
Ó, asszonyom, nem önt szeretem én, A kedvesem ott él Kínába kinn; |
Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat, Ne, ne hajolj reá, bárhogy vonz e merész láng, |
Mit bánom én, ha utcasarkok rongya, Álljon előmbe izzó, forró nyárban: Legyen kirugdalt, kitagadott, céda, Ha vad viharban átkozódva állunk:... |