Fiatal szerelem

A szeme kék, a haja gesztenye, ajkán gúny, mint senkién sohase, szeszélyes lány; de bármennyire lázad, szive csupa szerelem és alázat. Már rég előttem ül, álmodozik, az asztalról himbálja lábait; most felugrik; duzzog, hogy nem beszélek, de keze székem támlájára téved. "Szeretlek!" - "Ah, érdekes! csakugyan?" "Szeretlek!" - "Az öreg dolog, fiam; s nincs varázsa csak új s igaz szavaknak... Ha nem mesélsz, rögtön faképnél hagylak!" "Hát jó! Kérlek, álmodtam..." - "Nem igaz!" "De igaz! S azt álmodtam, hogy te az utcán sétáltál, édes, fiatal lány, gyönyörü ruhában, egy férfi karján, s az a férfi..." "Ki volt?" - "Ki? Hát: nem én!" "Hazudsz!" - "Bizisten, te jöttél felém, de egészen az ő szemébe vesztél, én ott álltam, rám se hederitettél." "Anyuka!" - rohan kifelé a lány, de elkapom, még idejekorán, s ajkaim a bűnért, mit elkövettek, irgalmatlan csókokkal vezekelnek. (Szabó Lőrinc)