Összetartozás

by Tamás István

Sorsom Tavaszváró teraszán, fakadó barkák ölelésében, helyed keresed szilaj szívem kamrája sötétjében. Kutakodsz bennem, lelkemben véled hallani csízek, cinegék dalát. Testünk egybefonódásakor érzed sajátod nyugalmát. Összetartozva együtt könnyebb, mint napnak a holdnak, Egymás nélkül Ők is fénytelen ridegen ragyognak.

More poems by Tamás István

All poems by Tamás István →