From the French from Fraser’s Magazine “Tu domines notre âge; ange ou démon, qu’importe!” ANGEL or demon! thou—whether of light The minister, or darkness—still dost sway This age of ours; thine eagle’s soaring flight Bears us, all breathless, after it away. The eye that from thy presence fain would stray Shuns thee in vain; thy mighty shadow thrown Rests on all pictures of the living day, And on the threshold of our time alone, Dazzling, yet sombre, stands thy form, Napoleon! Thus, when the admiring stranger’s steps explore The subject-lands that ’neath Vesuvius be, Whether he wind along the enchanting shore To Portici from fair Parthenope, Or, lingering long in dreamy revery, O’er loveliest Ischia’s od’rous isle he stray, Wooed by whose breath the soft and am’rous sea Seems like some languishing sultana’s lay, A voice for very sweets that scarce can win its way: Him, whether Pæstum’s solemn fane detain, Shrouding his soul with meditation’s power; Or at Pozzuoli, to the sprightly strain Of tarantella danced ’neath Tuscan tower, Listening, he while away the evening hour; Or wake the echoes, mournful, lone, and deep, Of that sad city, in its dreaming bower By the volcano seized, where mansions keep The likeness which they wore at that last fatal sleep; Or be his bark at Posilippo laid, While as the swarthy boatman at his side Chants Tasso’s lays to Virgil’s pleasèd shade,— Ever he sees throughout that circuit wide, From shaded nook or sunny lawn espied, From rocky headland viewed, or flow’ry shore, From sea and spreading mead alike descried, The Giant Mount, tow’ring all objects o’er, And black’ning with its breath th’ horizon evermore!
Napoleon
More from Poet
-
Mivel ajkamhoz ért színültig teli kelyhed, és sápadt homlokom kezedben nyughatott, mivel beszívtam én nem egyszer drága lelked lehelletét, e mély homályú illatot, mivel titokzatos szived nekem kitárult, s olykor megadatott beszédét hallanom, mivel ott zokogott, mivel mosolyra lágyult szemed...
-
A lába csupaszon, a haja szétziláltan, kákasátorban ült, térdéig meztelen; azt hittem hirtelen, hogy tündérre találtam, s szóltam: A rétre, mondd, eljönnél-e velem? Szeméből rámsütött az a parázs tekintet, amely, ha enged is, szép és győztes marad, s szóltam: A szerelem hónapja hív ma minket,...
-
Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat, amelytől fénylik a szirom, amelyből felszökik, kévéjében a napnak, szivárvány-szikra, miliom. Ne, ne hajolj reá, bárhogy vonz e merész láng, ez a vízcseppbe zárt, percnyi kis fényözön - mi távolabbról: mint a gyémánt, az közelebbről: mint a könny.
-
Pourquoi donc s'en est-il allé, le doux amour ?
Ils viennent un moment nous faire un peu de jour,
Puis partent. Ces enfants, que nous croyons les nôtres,
Sont à quelqu'un qui n'est pas nous. Mais les deux autres,
Tu ne les vois donc pas, vieillard ? Oui, je les vois,... -
Puisque nos heures sont remplies
De trouble et de calamités ;
Puisque les choses que tu lies
Se détachent de tous côtés ;Puisque nos pères et nos mères
Sont allés où nous irons tous,
Puisque des enfants, têtes chères,
Se sont endormis avant nous ;...