Hol mint kígyó, lopakodik, bűvöl-bájol, szívünkbe surran, hol szelíd galamb, napokig burukkol fehér ablakunkban, violaillatként repül, vagy csillanó szép jégciráda… De vezet rendületlenül, egy nyugtalan, nehéz világba. Hegedű húrján sír-nevet… S a szíved elszorulva dobban, ha hirtelen fölismered egy először látott mosolyban. (Rab Zsuzsa)
Collection:
1909