• Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem.
    Átvirrasztottam az éjszakát s most pilláim az álomtól
    súlyosak.
    Félek, hogy elveszítelek, ha alszom.
    Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem.
    Felrezzenek s kinyújtom a kezem, hogy megérintselek. Kérdem
    magamtól: "Álom ez?"
    Csak tudnám meghurkolni szívemmel lábadat s szorítva...

  • Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
    ha rámhajolsz,
    s rejtelmes ízű vagy,
    olyan vagy, mint a mák,

    s akár a folyton gyűrűző idő,
    oly izgató vagy,
    s olyan megnyugtató,
    mint sír felett a kő,

    olyan vagy mint egy vélem nőtt barát
    s nem ismerem ma sem
    egészen még nehéz
    hajadnak illatát,

    és kék vagy olykor s félek,...

  • Két karodban ringatózom
    csöndesen.
    Két karomban ringatózol
    csöndesen.
    Két karodban gyermek vagyok
    hallgatag.
    Két karomban gyermek vagy te
    hallgatlak.
    Két karodban átölelsz te
    ha félek.
    Két karommal átölellek
    s nem félek.
    Két karodban nem ijeszt majd
    a halál nagy
    csöndje sem.
    Két karodban a...

  • Rejtettelek sokáig,
    mint lassan ért gyümölcsét
    levél közt rejti ága,
    s mint téli ablak tükrén
    a józan jég virága
    virulsz ki most eszemben.
    S tudom már mit jelent ha
    kezed hajadra lebben,
    bokád kis billenését
    is őrzöm már szívemben,
    s bordáid szép ívét is
    oly hűvösen csodálom,
    mint aki megpihent már
    ily...

  • Ott fenn a habos, fodor égen a lomha nap áll még,
    majd hűvösen int s tovaúszik.
    És itt a szemedben a gyöngyszinü, gyönge verőfény
    permetegén ragyog által a kék.
    Sárgán fut az ösvény,
    vastag avar fedi rég!

    Mert itt van az ősz. A diót leverik s a szobákban
    már csöppen a csönd a falakról,
    engedd fel a válladon álmodozó kicsi gerlét,
    ...

  • Mióta készülök, hogy elmondjam neked
    szerelmem rejtett csillagrendszerét;
    egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
    De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
    és néha meg olyan, oly biztos és örök,
    mint kőben a megkövesült csigaház.
    A holdtól cirmos és mozdul fejem fölött
    s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
    S még mindig nem tudom...

  • Fölötted egy almafa ága,
    szirmok hullanak a szádra,
    s külön egy-egy késve pereg le,
    ráhull a hajadra, szemedre.

    Nézem egész nap a szádat,
    szemedre hajolnak az ágak,
    fényén futkos a fény,
    csókra tünő tünemény.

    Tűnik, lehunyod szemedet,
    árny játszik a pilla felett,
    játszik a gyenge szirommal,
    s hull már a sötét...

  • Mint tartsam az én lelkem, hogy ne érjen
    a te lelkedhez? Mint emeljem innen
    más dolgokhoz fölötted, észrevétlen?
    Jaj, csak lehetne a homályba vinnem,
    rég elveszett magányba, a sötétben,
    hol elhagyottan néma-tompa csend ül
    s nem zeng a táj, ha mélyem mélye pendül.

    De az, ami megérint téged, engem,
    már egybefog veled s titkom kizengem,...

  • Ez ablakom itt. Lágyan
    ébredtem és kevély
    lengésbe vitt a vágyam.
    Hol életem s az ágyam
    s hol kezdődik az éj?

    Úgy rémlik, ez a friss táj
    én volnék, szerteszét;
    áttetsző, mint a kristály,
    mély, néma és setét.

    A csillag millióit
    fognám magamba én;
    oly nagy szivem s vivódik;
    el is ereszteném

    Azt, kit...

  • A szürke tenger, a fekete táj:
    a hold, mint sárga, görbe kés:
    s az álmukból riadó pici
    hullámok tüzes gyűrűi,
    mikor az öbölbe fordulok, és
    csónakom a parton megáll.
     
    Aztán egy mérföld sós homok:
    három dűlőn túl a tanya:
    ablak, kopogás, gyors sercegés,
    kék gyufaláng, mely elenyész,
    egy nő halk, boldog sikolya,
    ...