Húsz év múlva

Mint a Montblanc csucsán a jég, Minek nem árt se nap, se szél, Csöndes szivem, többé nem ég; Nem bántja újabb szenvedély. Körültem csillagmiriád Versenyt kacérkodik, ragyog, Fejemre szórja sugarát; Azért még föl nem olvadok. De néha csöndes éjszakán Elálmodozva, egyedül - Mult ifjuság tündér taván Hattyúi képed fölmerül. És ekkor még szivem kigyúl, Mint hosszú téli éjjelen Montblanc örök hava, ha túl A fölkelő nap megjelen...