Égő Szerelem

Honnan származott az égő Szerelemnek szép virága? Nyíló szirma úgy piroslik, Mintha vérbe volna mártva. Éjjelenként mért sóhajtoz Olyan hosszan, olyan mélyen? Hisz boldogság és öröm van Festve csillogó szinében! Midőn parlagrózsa szivét Fénysziromnak gyilka érte, Mely szerelemtől piroslott: Földre omlott drága vére. És amint hull és patakzik, Így kiált a hűtelennek: „Igaz voltam, elhajoltál...! Te megöltél, - én szeretlek!” S hideg föld a vért elissza, Benne minden élet elhül... De a holtat visszaküldi A mosolygó kikelettül; Mert bár a szív nem dobog már, S érzéketlen, föld alatt van, Amely lángolt benne egykor, A szent érzés halhatatlan! Hol kihullt a föld porára Parlagrózsa forró vére: Hatalma a szerelemnek Uj virágot hoza létre. Ez sóhajt oly hosszan... mélyen... A magános éjszakában: „Hű maradtam, hűn szeretlek Az életben, a halálban!” S kinek szirma úgy piroslik, Mintha vérbe volna mártva: Hulló vérből lett az égő Szerelemnek szép virága.