Vágy

Elmenni vágyom én, el, el a tengeren, én szerelmesem, egyedül veled! A tolakvót, leselgőt, hideg zavarót messze hárítja tőlünk a hullámzó mélység, a fenyegető tenger. Mily bizton volnánk mi, boldog egyedül! És jönne a vihar, mellemhez szorítva tartanálak ott. Ha a mennydörgő hullám égig csapódna, magasabbra verne részeg szívem: s az én szerelmem, az örök, erős, ujjongva óvna ,meg a viharban. Néznél reszketőn majd a szemembe, és meglátnád abban, mi zátonyra nem fut semmi viharban. És mosolyognál, nem remegve többé. Nézd, most kifáradt a tomboló zajongás, álomba merülnek a hullámok, szelek, és a vizek fölött mély már a csend. Te álmodva pihensz épp oly mély csöndje fölött e mellnek. Hallgatózó szívem hallja, mint üt választ hallgató szíved. Egyedül vagyunk, oly biztos boldogan. És suttogsz te halkan, hogy ne zavard az álmodó tengert, és csak szelíden remeg az ajkad. Édes rózsának dagadó szirma, s én szavadat szívom, az édes rózsa zengő illatát. Keleten felmerül a tiszta hold, és Isten az eget csillaggal borítja. És én befedem, boldogan, mint ő, kedves arcodat, ezt a szebb eget, tüzes csókjaimmal! (Fodor József)