Sonett LXI.

Gebeutst du deinem Bild, wach zu erhalten
Mein müdes Auge in der dunkeln Nacht?
Ist es dein Wille, daß in Traumgestalten
Dein Antlitz neckend mir entgegenlacht?
Ist es dein Geist, den du von dir entsandt
Von ferne her, mein Treiben zu erspäh’n?
Hat deine Eifersucht dich hergebannt,
Um mich beschämt in leerem Thun zu seh’n? –
Nein, deine heft’ge Lieb’ ist nicht so groß,
Nur meine eigne hält das Auge wach;
Die eigne Liebe macht mich schlummerlos,
Und folgt als Wächter überall dir nach.
    Bewachen muß dich meine Liebe ja,
    Von mir so fern und Andern allzu nah!

Collection: 
German
Translator Simple: 
Emil Wagner, Pseudonym für: Ludwig Reinhold Walesrode
1840
William Shakespeare

More from Poet

  • XC. szonett

    Gyűlölj ha akarsz; ha valaha, most; most, míg a világ célomban keresztez, társulj csak a balsorshoz, és taposs, ha talpra álltam, ne nyomj a kereszthez: jaj, ne utóvéd légy, ha már szivem átúszott romjain, s a gyászt legyőzte; elszánt csatába most kezdj ellenem, ne hozz esős reggelt a szeles...

  • Úrnőm szeme

    Úrnőm szeme nem nap, sehogyse; rőt ajkánál a rőt koráll ragyogóbb. Fehér a hó? Az ő keble sötét. Drót a haj? A haja fekete drót. Láttam rózsát, fehéret s pirosat, de az ő arcán bizony sohase; s némely párfőm gyönyöre csábosabb, mint amilyen úrnőm lehellete. Szivesen hallgatom - de tudom, a...

  • LXXV. Szonett - Az vagy nekem

    Az vagy nekem, mi testnek a kenyér s tavaszi zápor fűszere a földnek; lelkem miattad örök harcban él, mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg; csupa fény és boldogság büszke elmém, majd fél: az idő ellop, eltemet; csak az enyém légy, néha azt szeretném, majd, hogy a világ lássa kincsemet; arcod...

  • LXXIII. Szonett

    Oly évszakhoz hasonlíts, ha a fákon már nincs, vagy csak teng-leng a sárga lomb, mint romtemplom didergő karzatán, hol nemrég édes madárkórus dalolt. Nézz engem, mint nyugati szemhatáron foszló alkonypírt, mikor a setét éji lassú-lassan csukja le az álom szemhéját, mint koporsó fedelét. Lásd...

  • The Fairies’ Lullaby

    From “a Midsummer Night’s Dream,” Act II. Sc. 2. Enter TITANIA, with her train. TITANIA.—Come, now a roundel, and a fairy song; Then, for the third part of a minute, hence;— Some, to kill cankers in the musk-rose buds; Some war with rear-mice for their leathern wings, To make my small elves...