Földiekkel játszó Égi tűnemény, Istenségnek látszó Csalfa vak Remény! Kit teremt magának A boldogtalan, S mint védangyalának Bókol úntalan. - Síma száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm valál; Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál. Kertem nárciszokkal Végig ültetéd; Csörgő patakokkal Fáim éltetéd; Rám ezer virággal Szórtad a tavaszt, S égi boldogsággal Fűszerezted azt. Gondolatim minden reggel, Mint a fürge méh, Repkedtek a friss meleggel Rózsáim felé. Egy híját esmértem Örömimnek még: Lilla szívét kértem; S megadá az ég. Jaj, de friss rózsáim Elhervadtanak; Forrásim, zöld fáim Kiszáradtanak; Tavaszom, vígságom Téli búra vált; Régi jó világom Méltatlanra szállt. Ó, csak Lillát hagytad volna, Csak magát nekem: Most panaszra nem hajolna Gyászos énekem. Karja közt a búkat Elfelejteném, S a gyöngykoszorúkat Nem irígyleném. Hagyj el, ó, Reménység! Hagyj el engemet; Mert ez a keménység Úgyis eltemet. Érzem: e kétségbe Volt erőm elhágy, Fáradt lelkem égbe, Testem földbe vágy. Nékem már a rét himetlen. A mező kisült. - A zengő liget kietlen, A nap éjre dűlt. - Bájoló lágy trillák! Tarka képzetek! Kedv! Remények! Lillák! Isten véletek!
A reményhez
More from Poet
-
Most jázminos lugasban,
E nyári hűvös estvén,
Lillámmal űlök együtt:
Lillám velem danolgat
És csókolódva tréfál,
Míg barna szép hajával
Zefir susogva játszik.Itt egy üveg borocskát
A zőld gyepágyra tettem
És...A rózsa szép virágszál,
De tüske szúrdal ágán.
Ha mézet ád is a méh,
Fúlánkja néha megcsíp.
A bor betőlt örömmel
S mámort okoz gyakorta.Szép vagy te, Lilla, s édes, -
Vidít kegyes szerelmed;
De mennyi - ah, de mennyi...A hatalmas szerelemnek Megemésztő tüze bánt. Te lehetsz írja sebemnek, Gyönyörű kis tulipánt! Szemeid szép ragyogása Eleven hajnali tűz, Ajakid harmatozása Sok ezer gondot elűz. Teljesítsd angyali szókkal, Szeretőd amire kért: Ezer ambrózia csókkal, Fizetek válaszodért.
Nyílj ki, nyájason mosolygó Rózsabimbó, nyílj ki már, Nyílj ki: a bokorba bolygó Gyenge szellők csókja vár. Nyílj ki, gyenge kerti zsenge; Hébe nektárt hint terád. Szűz nyakadba Flóra gyenge Bársonyos palástot ád. Ó, miként fog díszesedni Véled e parányi kert! Ó, hogy óhajtják leszedni Rólad ezt...
Földiekkel játszó Égi tűnemény, Istenségnek látszó Csalfa vak Remény! Kit teremt magának A boldogtalan, S mint védangyalának Bókol úntalan. - Síma száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm valál; Hittem szép...