Pillanatok

Mióta tegnap megcsókoltalak s te sóváran (de csak egy pillanatra, mert máris tiltakoztál!) remegő térdeid közt hagytad a térdemet: folyton elém rajzol a hála, folyton előttem állsz, utcán és munka közben folyton beléd ütközöm: hátracsukló fejedet látom, kigyúlt arcodat, csukott szemedet s a kínzó gyönyörvágy gyönyörű mosolyát az ajkadon. Ilyenkor egy-egy pillanatra én is lehúnyom a szemem és szédülök: érzem közeled, arcom arcod édes vonalaiban fürdik, kezemet sütik forró kebleid, újra csókolsz, s én rémülten ébredek: óh, hisz ez már őrület – s mégis oly jólesik beléd veszteni magamat: egész tested körülömöl és én boldogan nyargalok szét lobogó ereidben.