Pillanat

Mint kagylóból bontottalak ki, mint héjból: s nemcsak ruháidból: amint felnéztél rám, a végső pillanat előtt, mikor megláttad sorsodat, de még tiltakoztál, igen: amint felnéztél, akkor már, s lélek szerint, te vetkőztél tovább: hívó szemed úgy menekűlt, oly kétségbeesett álmot tükrözött s oly belső csatát, hogy a szívem elszorúlt. De a vágy győzött lassan: fájdalmas bizalom mosolya remegett át ajkadon s a győzelmes, halálos gyönyöré, karod emelted a nyakam köré: be szép voltál! Azt a tekintetet, mellyel vállaltad titkod-szégyened, s mely jövőd és szíved bontotta ki, sose tudtam többé felejteni.