Tatjána írt

Tünedező alkonyvilágnál Olvasgatom a levelet… Tatjána sír, sirat egy titkot Egy vágyat, amely elveszett. Úgy fáj nekem az, amit ő ír, Könnye az én szívemre hull… …És mégis, mégis levelének Ujjongok mondhatatlanul. Kis levelét kibontom százszor… Tatjána sír, gúnytól remeg… Oh, kinyilott, szűz leányálom, Mennyivel tartozom neked!… Tatjána sír,…Van még Tatjána, Rajongógó lelkü, hófehér, Aki szeret félőn, titokban, Ki szeret – a szerelemért… Tatjána sír. Siratja titkát, Egy álmot, amely elveszett, Egy titkot, melyet most vallott be S melyet már régen érezett! Közel voltam a kárhozathoz, Mely felé asszonykéz dobott – Az ő aggódó lelke volt tán, Amely a szirten átfogott… Én nem tudom, rózsás az arca Vagy halvány, sápadt, vértelen, Csak azt tudom, hogy lelke tiszta, Szívében dal van s szerelem… Én Tatjánám, ne félj a gúnytól, Ne sirasd azt a levelet: Megmentetted az én hitetlen, Veszendő, bűnös lelkemet.