Meddő órán
Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordúl a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.
More poems by Tóth Árpád
-
Esti sugárkoszorú
Előttünk már hamvassá vált az út,
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút … -
A vén ligetben
A vén ligetben jártunk mi ketten,
Aludt a tölgy, a hárs, a nyár;
Hozzám simult félőn, ijedten, … -
Amíg a csókot megtaláltam
Forró és száraz volt az este,
Zengő üvegből volt a teste,
S a törleszkedő, illatos fák … -
Elejtetted a napot
Rád gondoltam délután,
Fönn az arany nap sütött
S lehúnyt szemhélyaimon …