Levéltöredék barátnémhoz

Ne kérdezd, barátném! mint töltöm időmet,     S távolléted alatt kedvem miben lelem? Tudod, elvesztettem édes enyelgőmet,     Tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem. Lefestem szüretem estvéli óráit,     Ha már cselédimet nyugodni eresztem, És csak alig hallom a vígság lármáit,     Agg diófám alatt tüzemet gerjesztem. Leplembe burkolva könyökemre dűlök,     Kanócom pislogó lángjait szemlélem, A képzelet égi álmába merűlök,     S egy szebb lelki világ szent óráit élem. Az őszi bogárnak búsongó hangjai     Felköltik lelkemnek minden érzéseit, S az emlékezetnek repdező szárnyai     Visszahozzák éltem eltűnt örömeit. Életem képe ez. - Már elestvéledtem,     Béborult az élet vidám álorcája! Még két mulatótárs van ébren mellettem:     A szelíd szerelem hamvadó szikrája     S bús melancholiám szomorgó nótája.