Az Ő Képe

Midőn a hajnal elveri álmomat, S a fény orozva lebben rejtekembe, Imádott kedves kép! te tűnsz szemembe, S ah, gyúladni érzem régi lángomat.

Ez ő! ez ő! kiáltom, s csókomat A képnek hányom részegül hevembe. Így szólott, így járt, így mozgott, ölembe Így sűlyede, elfogván jobbomat.

S most ezzel folynak, mint egykor vele, A titkos, édes, boldog suttogások, Vád, harc, megbánás, új meg új alkvások.

S midőn ezt űzöm, mint egykor vele, Kél a nap, s bélő a zsalu-nyíláson, S sugárival körűle glóriát von.