Balzsamoztak az akáclevelek, miket homlokod felövezni téptem, nyugtalan cipőd ragyogott fehéren, egész esténket bájjal töltve meg. Eros szavára vetkőztettelek: szoknyácska, nyílj meg! S diadalmas kéjem sóhaja izzóit csípőid hevében, nyögte a vén pad férfi-kedvemet. E szürke estén éledt újra itt az örök tavasz... S az árkocska, mit a fáradtság vont szemeid alatt, a félhomályban olyan volt, akár a tavaszban egy kis könnyü fecske szárnya, mely nézésed varázsán fönnakadt.
Collection:
Translator:
1894