Elégia a vetkőzésről

Jöjj, hölgyem, jöjj és vetkőzz le velem, vágy kínoz, mikor nem szeretkezem. S mint harcos, ha ellenségre talál: lándzsám megfájdul, mert nem döf, csak áll. Öved délkörét oldozd meg hamar: minden tájnál szebb földövet takar. Pruszlidat vesd le, olyan feszesen tapad; más nem lát bele, de nekem hadd suttogja a susogó selyem esése, hogy most lefekszel velem. Fűződre régtől féltékeny vagyok, de megnyugtató, mikor kikapcsolod. Oly szép vagy, ha ruhád leengeded: kibukkanó nap nyári kert felett. Cipődet rúgd le gyorsan; várja lágy talpadat nászi templomunk, az ágy. S le fejdíszed filigrán, csupa fény hálójával; hajad szebb diadém. Ily fehér ingben égi angyalok szállnak a földre; magaddal hozod azt, mit Mohamed Paradicsoma ígér nekünk, örök gyönyört, noha a kísértet is vászoningben jár, de főleg égnek nem a hajam áll. Engedd szabaddá szeretőd kezét, hadd nyúljon alád, mögéd és közéd. Amerikám! Frissen fölfedezett földem, melyet bejárok, fölfedek, aranybányám, országom, hol mohó kényúr vagyok, egyeduralkodó, s boldog pionír, miközben sötét kincseskamrádon ujjam a pöcsét. A lélek úgy teljes, ha testtelen, s a test akkor egész, ha meztelen. Az ékszer nem kell, az csak elvakít, mintha Atlanta kincseket hajít, s a bolond férfi szeme ottragad gyöngyön, gyémánton, mert azt látja csak, ami képkeret, könyvön díszkötés, amatőr-öröm. De ennyi kevés. Nyak, arc, derék, kar, láb, comb, csípő, mell: a szeretőnek a nő teste kell. A bűn nem bűn, és itt nem incseleg az ördög sem. Engedd le ingedet. Tárd szét magad, ne félj tőlem, ahogy föléd hajlok. Gondold: bábád vagyok. Mezítelenül is gondoskodom rólad, vagy nem elég egy férfi takarónak? (Faludy György)

Translator: 
1592

More from Poet

Jöjj, hölgyem, jöjj és vetkőzz le velem, vágy kínoz, mikor nem szeretkezem. S mint harcos, ha ellenségre talál: lándzsám megfájdul, mert nem döf, csak áll. Öved délkörét oldozd meg hamar: minden tájnál szebb földövet takar. Pruszlidat vesd le, olyan feszesen tapad; más nem lát bele, de nekem...

Before I sigh my last gasp, let me breathe, Great Love, some legacies: here I bequeathe Mine eyes to Argus, if mine eyes can see, If they be blind, then, Love, I give them thee; My tongue to Fame, to embassadors my ears; To women, or the sea, my tears; Thou, Love, hast taught me...

Come live with me, and be my love,
And we will some new pleasures prove
Of golden sands, and crystal brooks,
With silken lines and silver hooks.

There will the river whisp'ring run
Warm'd by thy eyes, more than the sun ;
And there th' enamour'd fish will stay...

Sweetest love, I do not go,
For weariness of thee,
Nor in hope the world can show
A fitter love for me;
But since that I
Must die at last, 'tis best
To use myself in jest
Thus by feign'd deaths to die.

Yesternight the sun went hence,
And yet...

As virtuous men pass mildly away,
And whisper to their souls to go,
Whilst some of their sad friends do say,
"The breath goes now," and some say, "No,"

So let us melt, and make no noise,
No tear-floods, nor sigh-tempests move;
'Twere profanation of our joys...